Mae Hong Son PDF Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
Mae Hong Son
oldal 2

 

 

 Mae Hong Son megye három padaung turistafalva közül kettőbe külföldieknek 250 bath (1300 forint) a belépő, a csak folyón megközelíthető Piang Dinbe pedig ennek kétszeresébe kerül egy csónakfuvar. A háromszáz nyaktekercses hölgy naponta főidényben kétmillió forintnak megfelelő bevételt hoz csak a belépődíjakból. Ebből a rendfenntartó erők és a helyi vezetés mellett jut a falvak fejlesztésére is, bár orvosi rendelő, iskola vagy aszfaltút egyik faluban sincs. A legnagyobb kakaung falu, Ban Na Soi mögött megbúvó háromezres lélekszámú karen menekülttáborban segélyszolgálatok osztják az ételt, és ide már a turisták sem jutnak el.
1998-ban a demokratikus Burma angol nyelvű magazinja, az Irrawaddy hírt adott egy merész thai vállalkozóról, aki egy falunyi átcsempészett hosszúnyakúval skanzent nyitott az északi Chiang Mai megyében. A thai rendőrség bevonult a kirakatfaluba, és lefoglalta a hosszúnyakúakat, akiket később meglévő menekülttáborokba helyeztek át, köztük Mae Hong Son három turistafalujába. Az Irrawaddy később beszámolt arról is, hogy az államilag ellenőrzött turistafalvakból befolyó összegen a thai kormányhoz közel álló vállalkozók, az adószedők, sőt, a burmai ellenállás is osztozik.

 



 
Főmenü
Thaiföld
Vízum, beutazás
Bangkok
Phuket
Koh Samui
Pattaya
Phi Phi
Ayutthaya
Mae Hong Son
Rayong
Similan szigetek
Vállalkozás Thaiföldön
Repülőjegy
Kapcsolat
Keresés
Partner
Partner oldalak
Egyiptom utazás
Hurghada utazás
Tunézia utazás
Búvárkodás
Online felhasználók